d

Gyetvai László és a Fradi-szív

Gyetvai László és a Fradi-szív

A futball-legenda tanácsa: fiúk, gyakoroljatok!

Gyetvai László és a Fradi-szív

 

Zöld melegítő, whiskey és dalok – így várta az Aranycsapat Öröksége Alapítvány munkatársait otthonában Gyetvai László, a legidősebb magyar válogatott labdarúgó. A 94 éves legenda futballszeretetét, alázatát és hozzáállását nyugodt szívvel állítjuk példaként az ifjú magyar labdarúgók elé.

A fehér kanapén békésen, mosolyogva, no és zöld melegítőben ülve üdvözölt Gyetvai László.

– Esik kint? – kérdezte a Ferencváros és a magyar válogatott egykori játékosa.

– Esik, Laci bácsi!

– Na, akkor is esett, amikor először rúgtam labdába a válogatottban a skótok ellen. 1938. december 7-e volt. Soha nem felejtem el a dátumot, és ha elfelejteném, a skótok emlékeztetnek rá! Nemrégiben járt Magyarországon egy küldöttség, elhozták az egykori ellenfél egyik játékosát, fogadáson köszöntöttek. Sajnos, már csak én élek abból a magyar csapatból, de elképesztő az a szeretet, amivel körülvettek, és hát hoztak egy kis whiskey-t is.

– A korabeli beszámolók szerint az 1938-as skóciai találkozó lefújása után egy másik meccset is vívtak a díszvacsorán. A pályán 3-1-re kikaptunk, és a fogadáson?

– Ott döntetlen lett! A skót vendégszeretet akkor is határtalan volt, emlékszem 28-szor ugrottunk talpra, éltettük György királyt és Horthy Miklóst, minden köszöntő egy kis whiskey-vel párosult. Hiába, na, elfáradt a csapat, de azóta szeretem ezt a különleges italt! Most is van egy kicsi a szekrényben!

– Egy tárgyat azonban biztosan nem tartalmaz az a szekrény, az 1938-as világbajnoki ezüstérmet. Hihetetlen, de igaz, Laci bácsi épphogy lemaradt a franciaországi világbajnokságról!

– Egy hajszálon múlt, igen. Akkoriban már fel alá rohangáltam a Fradiban, a kapitány, Dietz Károly pedig felfigyelt rám, ám a csapathirdetésnél valaki rászólt. Kijelentették, a Kohut Vili Marseille-ben remek formában van, neki utaznia sem kell, legyen inkább ő a kerettag. Mit mondjak, három meccsen játszott a tornán…

– Azon a tornán, ahol végül az olaszok ellen 4:2-es vereséget szenvedett a magyar válogatott a fináléban. Erről a világbajnokságról kevesebbet beszélünk, mint az 54-es tornáról! Megérdemelten nyertek az olaszok?

– Abszolút! Nekünk szerintem akkor az volt a maximum! Az olaszok gyorsak voltak, robbanékonyak. Nem igen lehetett megfogni őket, és többet is áldoztak a labdarúgásra is mint mi…

– Később, a háború alatt pedig még kevesebbet áldoztunk rá. Az évkönyvek tanúsága szerint a háború alatt a náci Németországgal ötször is megmérkőztünk. Milyenek voltak azok a találkozók? Politikailag volt nyomás a csapaton, egyáltalán szabad volt akkor nyernünk?

– Hogyne! Olvastam én is egykoron a találgatásokat, hogy le kellett feküdnünk, hogy nem küzdöttünk. Ez nem így volt. És még valamit! Tudom, hogy kik voltak akkor a németek, de mi úgy tekintettünk rájuk, mint ellenfelekre, nem mint nácikra. Le akartuk őket győzni, Fritz Walter, Helmut Schön és a többiek, a kispadon Herbergerrel, nagy gárda volt…

– Olyannyira, hogy 1939 szeptemberét kivéve, amikor 5:1-re nyert a válogatott, két döntetlen, és két vereség magyar szempontból a mérleg. Ráadásul a kölni, 7:0-s vereség után gondolom nem dicsérték meg Önöket…

– Hát, nagyon nem, de ezt hagyjuk is, az komoly vereség volt, bizony, 7:0…

– A Fradival nem igen szaladtak bele ilyen pofonokba. Persze egy olyan csapatnak, ahol Sárosi, Toldi, vagy Korányi játszik, nem is lehetett ennyi gólt kapni…

– Csodás csapat volt! 1933-ban kerültem a Fradihoz, 15 évesen választottak ki egy toborzón és 1948-ig szolgáltam a klubot. Sokszor elmondtam, ez tényleg egy család volt, sok-sok jó emberrel, egyikük, Sárosi Gyurka talán kiemelkedett mind közül…

– A visszaemlékezések szerint nem csak remek játékos, hanem remek ember is volt!

– Nem volt gyors focista, de mindent tudott a labdával, oda és úgy rúgta, ahogy kell. És egy igazi úr volt! És, hogy milyen ember? Döntsd el te! Elmesélek egy történetet. 1944-ben, másodmagammal ültem a katonavonaton, a frontra tartottunk. Indulás előtt egy órával odalép hozzám egy tiszt, hogy: „Gyetvai és társa, lefelé a vonatról”. Néztünk értetlenül, de nem kérdeztünk. Sokáig nem tudtam, mi történt, majd a kezembe nyomtak egy papírt és rájöttem, hogy a hadbíróságon dolgozó Sárosi intézte el, hogy ne vigyenek ki minket a frontra…De ezt ő soha, egyetlen szóval sem említette, soha. Csak cselekedett…Megköszöntem neki később, hiszen valószínűleg az életemet mentette meg. Na, ilyen ember volt Sárosi Gyurka…

– Laci bácsinak azonban megadatott, hogy Puskás és Bozsik ellen, és Kocsis és Cziborral egy csapatban futballozzon. Róluk milyen emlékeket őriz?

– Ó, Kockám,  briliáns volt, briliáns! Czibor meg gyakorlatilag engem váltott…Puskásról és Bozsikról már annyian beszéltek, nem lehet újat mondani. Amikor külföldre utaztak, előtte mindig érdeklődtek, hogy hozzanak valamit? Egyszer megkértem őket, a kislányomnak hozzanak egy csipkés ruhát Párizsból! Mondanom sem kell, a szokatlan rendelés befutott, nem igen találtak nálam boldogabb embert, no és a kislányomnál sem…Remek labdarúgókról és jó emberekről beszélünk most.

– Sokan, sokszor próbálták már megfejteni a Ferencváros titkát is! Miért olyan népszerű a klub? Miért beszél mindenki Fradi-szívről? Hol kezdődött ez a legenda…?

– Nem tudom, az őseink is ezt hagyták ránk. Már mi is ebbe születtünk bele. Emlékszem, harmincezren látogatták a meccseinket, elképesztő hangorkánban játszottunk a pályán. Ma is hallom, hogy üvöltenek, hogy „Fejezd be, fejezd be”! Nem volt mese, ott bizony lőni kellett. Az emberek a Ganzból, vagy a vasútról munka után nem haza mentek, hanem látogatták az edzéseinket, volt, hogy háromezren voltak. Vidéken pedig még többen jöttek ki a meccseinkre…Hogy is van a dal? „Meccseinken drukker-orkán buzdított,
hajráztak a szép leányok, asszonyok. Győztünk, hogyha hó esett, hogyha napfény égetett,
de egyszercsak minden véget ért. Most öreg fiúk vagyunk, hajunk ezüst-fehér.”

– Ez a dal pedig valahogy új folytatódik, hogy: „a sírig kergetjük a labdát.
Zöld-fehér dresszünkön megfakult a szín, de a dressz alatt még ver a Fradi szív.” Követi még a meccseket, néz futballt a televízióban?

– Ha csak lehet igen, és a klubnál sem felejtettek el, aminek örülök. Bár annak nem annyira, amikor látom, hogy a szélsők, amikor elmennek a vonal mellett, egyszerűen nem tudnak beadni! Fel sem néznek, csak belerúgnak a labdába. Na, nem úgy kell! Én úgy rúgom a beadást is, hogy nem az ötösre, hanem vissza, a tizenegyes pont felé…Mindenki az ötösön áll, minek vágjam be oda a labdát! Annak idején így rúgott négy gólt Toldi is a Bologna ellen, Kubalának öt gólpasszt adtam…

– Olyan hévvel beszél Laci bácsi a beadásokról, mintha még ma is a szélről kanyarítaná be a labdákat!

– A futballról csak így lehet, az velünk él. A maiaknak pedig azt üzenem, ha semmi mást nem csinálnak, csak gyakorolnak és szeretik egymást, nagy eredményeket érhetnek el…De nagybetűvel: GYAKOROLNI!

 

a

Tue ‒ Thu: 09am ‒ 07pm
Fri ‒ Mon: 09am ‒ 05pm

Adults: $25
Children & Students free

673 12 Constitution Lane Massillon
781-562-9355, 781-727-6090