d

Robog az Aranycsapat-emlékmozdony

Robog az Aranycsapat-emlékmozdony

Különleges ajándékkal tisztelgett a legendás Aranycsapat előtt a nemzeti vasúttársaság: a MÁV Csoport a történelmi, 6:3-as siker 58. évfordulóján a tizenegy labdarúgót ábrázoló grafikát helyezett el az egyik modern mozdonyán. Az egyedülálló emlékezés megszervezésében az Aranycsapat Öröksége Alapítvány is részt vett.

A MÁV mozdonyán az Aranycsapat futballistáinak arcképe látható, a fényképeket ellátta kézjegyével Grosics Gyula és Buzánszky Jenő. Az ünnepségen részt vett az Aranycsapat két tartalék játékosa, Tóth II József és Várhidi Pál is. Az impozáns mozdony a történelmi összecsapás egykori rádiós közvetítésének hangjai mellett gördült be a peronra.-6:3,7:1,2:0 és 2:1 a magyar csapat javára, én ezeken a mérkőzéseken játszottam az angolok ellen – nyilatkozta Grosics Gyula. – Ötvennyolc évvel ezelőtt játszott a magyar válogatott Londonban, és manapság a világ minden táján, ha Magyarországról van szó, az Aranycsapat egészen biztosan említésre kerül, erre legyünk büszkék.

Ezek a fiatalságunk képei, ennyi idő távlatából az ember szíve megdobban – mondta Buzánszky Jenő. – Édesapám a MÁV-nál dolgozott, én is ott kezdtem el az életemet, de végül a futball mellett kötöttem ki.

Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a mozdony beszáguldja az országot. Szarvas Ferenc a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az Aranycsapat Öröksége Alapítványnak adományozta a mozdony kicsinyített mását, amit a munkatársak kiállítanak majd az ország legnagyobb sportmúzeumában.

a

Tue ‒ Thu: 09am ‒ 07pm
Fri ‒ Mon: 09am ‒ 05pm

Adults: $25
Children & Students free

673 12 Constitution Lane Massillon
781-562-9355, 781-727-6090